Tipikus problémák!

Tipikus problémák!

Ebben a post-ban a magyar anyanyelvű tanulók kihivásairól tett megfigyeléseimet igyekszem összegezni.

 

Mint már irtam egy korábbi postomban, az egyik legnagyobb kihivás a felnőtt diákoknál az ‘önbirálat’. Valahogy nehezen ereszkedünk bele ismeretlen helyzetekbe, talán mert azt gondoljuk, hogy kinevetnek és birálnak bennünket, amikor hibázunk. Azt hiszem, ez az oktatási rendszerünk miatt nevelődhetett belénk.

Nekem úgy tűnik, hogy a magyar felnőttek többsége fél idegen nyelveket tanulni. Több országban is éltem és találkoztam ott élő vagy dolgozó Magyarokkal, akik gyakran szenvedtek attól, hogy nem tudják megtanulni az ország nyelvét.

 

Nagyon gyakran tapasztalom azt, hogy ahelyett, hogy megoldásokat próbálnánk találni, magunk is birálókká válunk. Biráljuk a nyelvet, hogy az milyen nehéz és megtanulhatatlan, vagy a tanárt, vagy épp az új közösséget ahová költöztünk.

 

Pedig valójában nincsen hiba, se a kultúrában, se a nyelvben, se magában az emberben. Nekem úgy tűnik, hogy egyszerűen csak félünk a megmérettetéstől.

 

Ezért találom fontosnak a játékos tanitást felnőtteknél is. Ezzel a módszerrel sikerül a tanitványokat kihalászni az önbirálat örvényeiből és sekélyebb, pancsolós vizekre terelni. 🙂

 

Sokan meg vannak győződve arról, hogy a nyelvtanuláshoz valamilyen különleges képesség szükségeltetik. Ezt én ‘elkerülő hiedelemnek’ hivom, mert semmi alapja sincsen, de sokaknak sikerül meggyőzniük magukat arról, hogy nyelvérzék hiányában nem tudnak megtanulni idegen nyelveken.

 

Azoknál, akik pedig mégis bele vágnak, a legnagyobb kihivást a ‘túlbonyolitásban’ és ‘túlgondolásban’ látom. Jelzem, ezeket is félelemnek tudom be.

 

Úgy tűnik nekem, hogy mentálisan próbáljuk megérteni a nyelvet, ahelyett, hogy megpróbálnánk elsajátitatni azt. Mintha a tanulók többsége Phd dolgozatot akarna irni nyelvészetből, ahelyett, hogy beszélni tanulna meg.

 

Valahogy azt gondoljuk, hogy ha értünk valamit, akkor képesek vagyunk majd csinálni is. De ez sajnos nincsen igy. Magam is rengeteg könyvet olvastam mindenféle témában, de tuti, hogy nem tudnék egy vakbelet kivenni, csak azért, mert olvastam róla.

 

Egy saját példa. Szégyellem is kicsit elmesélni, mert ekkorra már igen jól beszéltem angolul. Egyetemen, az angol mellett francia nyelvet tanultam. Illetve nem tanultam, mert csak a nyelvészeti könyvet bújtam töviről hegyire. Aminek eredményeként nagyon jól értettem a francia nyelvet, sőt előadásokat is tartottam a nyelv érdekességeiből az évfolyamtársaimnak. Akik mindig nevettek, amikor egy ép mondatot sem tudtam kinyögni franciául és azt mondták ‘Tudjuk, tudjuk! Te érted a nyelvet, de nem beszéled!’ 🙂

 

Sokan próbálnak igy nyelvet tanulni.

 

A túlbonyolitás alatt pedig azt értem, hogy úgy közelitjük meg gyakran a nyelvtanulást, mintha egy matematikai példát akarnánk megoldani. Keressük a közös nevezőt meg azokat a fogódzkodókat és formulákat, amiket majd mindig használni tudunk. Bár ebben van igazság, tényleg vannak úgynevezett ‘formulák’, amelyeket újra és újra használni tudunk, azonban a nyelv élő és ezáltal organikus. Mindenki a saját maga módján beszél, még akkor is, ha használunk hasonló kifejezéseket.

 

Akkor értettem meg igazán, hogy egy nyelvet nem lehet megtanulni, csak elsajátitatni, amikor elkezdtem külföldön élni.

 

Na, de erről majd egy másik blogban irok többet.

 

Ha szeretnél velem angolul ‘megtanulni’, itt tudsz velem kapcsolatba lépni.

 

 

Comments are closed.